Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Május 17-e és 19-e között a spanyol főváros, Madrid volt a helyszíne a férfikardozók világkupájának. A párizsi olimpiára már kijutott magyar csapat célja elsősorban az volt, hogy minél előkelőbb helyen végezzen, ami elősegíti, hogy kedvezőbb kiemelési számot kapjanak a fiúk az ötkarikás játékokon.
2010. november 3. Az már az október 14-i alakuló ülésen kiderült, hogy Gémesi György polgármester bruttó 521.800 forintos, míg két helyettese, Pintér Zoltán és Fábián Zsolt bruttó 500 ezer forintos havi alapilletményre tarthat igényt a helyi közkasszából.
Egy héttel később – lényegesen kisebb nyilvánosság előtt – a helyi képviselőtestület tagjai azt is megszavazták, hogy városunk első embere havonta megkaphassa a maximálisan adható 156.540 forintos költségátalányt, illetőleg engedélyezték számára, hogy a munkavégzéshez hivatali mobiltelefont és hivatali gépjárművet használjon.
Pintér Zoltán és Fábián Zsolt költségátalánya egyaránt 100-100 ezer forintra rúg (félmilliós bruttó havi fizetésük 20 százaléka), ami ugyancsak az adható mérték felső határa. Ezen felül mindketten használhatnak hivatali mobiltelefont, valamint hivatalos célra igénybe vehetik saját tulajdonú személygépkocsijukat, mert az ebből eredő kiadásaikat a gödöllői büdzsé megtéríti.