Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
Május 15-i összejövetelükön a gödöllői városatyák három, a helyi önkormányzat által a korábbi években alapított közalapítvány 2023-ban folytatott gazdálkodását bemutató kuratóriumi beszámoló elfogadására is áldoztak időt. Az előterjesztéseket vita és ellenvetés nélkül hagyták jóvá a települést irányító grémium tagjai.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Május 17-e és 19-e között a spanyol főváros, Madrid volt a helyszíne a férfikardozók világkupájának. A párizsi olimpiára már kijutott magyar csapat célja elsősorban az volt, hogy minél előkelőbb helyen végezzen, ami elősegíti, hogy kedvezőbb kiemelési számot kapjanak a fiúk az ötkarikás játékokon.
Ebben az esztendőben májusban érkezett el az a pillanat, amikor a várost irányító grémium tagjai megismerhették a Gödöllő Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság egy évvel korábban végzett tűzvédelmi tevékenységéről szóló beszámolót, amit május 15-én Szigeti Róbert tűzoltó őrnagy, gödöllői tűzoltóparancsnok és Ürmösi Károly tűzoltó alezredes, a helyi katasztrófavédelmi kirendeltség vezetője terjesztett a városatyák elé.
Ha vállalkozást indítanál, bizonyára tudod, hogy a sok egyéb mellett online pénztárgépre is szükséged lesz. Ebben a cikkünkben ismertetjük a készülékek fő funkcióit és segítséget nyújtunk a választásban.
A déli órákban, a Művészetek Ház aulájában megtartott vállalkozói konferencia keretében, ünnepélyes külsőségek között átadták a Gödöllő Vállalkozója díjat. A kitüntetés elnyerésére a beérkezett ajánlások alapján hatan voltak esélyesek.
A képviselőtestület tagjainak július 21-i döntése értelmében, ebben az esztendőben Patócs László autószerelő mester, vállalkozó és Szabó László személyszállító-vállalkozó érdemelték ki az önkormányzat által 2002-ben alapított kitüntetéssel járó díszoklevelet, a pelikános kutat ábrázoló bronzplakettet, valamint a város címerével ékesített asztali zászlót.
Patócs László folyamatosan megújuló szakmai munkája és kiváló szakoktatói tevékenysége, Szabó László pedig a személyszállítás területén a város igényeihez alkalmazkodó minőségi szolgáltatása miatt vált méltóvá a kitüntető címre.
A díjátadást megelőző konferencián három előadást hallgathatott meg a nem túl népes publikum. Darázs György, a Turisztika Egyesület Gödöllő elnöke az idegenforgalom jelentősége a település életében témakört taglalta, míg Ruzsa László, a Gödöllői Üzleti Park igazgatója az irányítása alatt álló objektum által kínált lehetőségeket tárta fel. Összefoglaló záróbeszédében Gémesi György polgármester a Gödöllőt érintő fejlesztési elképzelésekről szólt, kihangsúlyozva a fenntarthatóság fontosságát.