Emberhátrányban nyert a gödöllői tizenegy
Pest megyei I. osztályú bajnokság, 13. forduló:Budakalász MSE – Gödöllői SK 0-2 (0-2)
Feltehetőleg még a tapasztalt fogadók is törhették volna a fejüket, hogy melyik csapatra tegyenek fel pénzt, ha erre a mérkőzésre téteket ajánlott volna valamelyik iroda. A riválisok tabellán elfoglalt helyezése (14. és 10.) vendégsikert sejtetett.
Lilik Pál együttese nem is bízott semmit a véletlenre, és már a kezdőrúgást követően nekiesett ellenfelének. A gödöllői nyomás a 4. percben érett góllá, amikor Jakab Tamás egy formás akció végén a hazaiak kapujába juttatta a játékszert. A vendégek a vezetésük birtokában sem eresztettek le, és a 30. percben növelték előnyüket. Jakab Tamás szabadrúgása után Unger Ádám beleért a labdába, ami védhetetlenül vágódott a budakalászi hálóba.
A 44. percben emberhátrányba került városunk tizenegye, mivel Somogyi András utolsó emberként szabálytalankodott, és a játékvezető úgy ítélte meg, hogy a házigazdák csatára gólhelyzetben volt. A kiállítás nem vetette vissza a gödöllői csapatot, amelynek a második félidőben is akadt lehetősége arra, hogy növelje találatai számát. A kínálkozó alkalmak kihasználásával ugyan hadilábon álltak a mieink, ám mivel a védelmi tengely kínosan ügyelt arra, hogy időben meggátolja a budakalászi kezdeményezéseket, nem forgott veszélyben a megérdemelt gödöllői győzelem.
Tizenhárom forduló alapján a Gödöllői SK együttese 18 ponttal, 18-21-es gólkülönbséggel a bajnoki tabella 8. helyén áll. Következik: Gödöllői SK – Verőce SE november 17., szombat 13 óra, Táncsics Mihály úti sportcentrum.
|
Online kaszinók
Magyarország
Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói
|