Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Május 17-e és 19-e között a spanyol főváros, Madrid volt a helyszíne a férfikardozók világkupájának. A párizsi olimpiára már kijutott magyar csapat célja elsősorban az volt, hogy minél előkelőbb helyen végezzen, ami elősegíti, hogy kedvezőbb kiemelési számot kapjanak a fiúk az ötkarikás játékokon.
December 14-én, pénteken 16 órakor beszámoló kiállítás nyílik a 2012-ben megvalósult múzeumpedagógiai program diákalkotásaiból a Gödöllői Iparművészeti Műhely Alkotóházában. A Körösfői utca 15-17. szám alatt található létesítményben látható tárlat az NKA Képzőművészeti Kollégiumának támogatásával, a Gödöllői Városi Könyvtárban, a Gödöllői Iparművészeti Műhelyben és a Nádor Galériában megvalósult foglalkozásokon készült diákmunkákat mutatja be. A szakmai tréningek Barabás Márton, Gyulai Líviusz, Horváth Kinga, Kovács Péter Balázs, Márvány Miklós és Nádas Alexandra képzőművészek alkotásai köré szerveződtek.
A kiállítás megtekinthető: 2013. február 23-ig, minden szombaton és vasárnap 14 órától 17 óráig, illetve előzetes bejelentkezés alapján más napokon is.