Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Május 17-e és 19-e között a spanyol főváros, Madrid volt a helyszíne a férfikardozók világkupájának. A párizsi olimpiára már kijutott magyar csapat célja elsősorban az volt, hogy minél előkelőbb helyen végezzen, ami elősegíti, hogy kedvezőbb kiemelési számot kapjanak a fiúk az ötkarikás játékokon.
Igazodva a modern kor adta lehetőségekhez, sajátos módon fejezték ki nemtetszésüket a blahai városrész lakói a világhálón. A zenés vidófelvételhez többen is kommentárt fűztek a közösségi portálon. A lakók a várostól várják a megoldást, a körzet képviselője pedig lakossági összefogást szorgalmaz.
Gödöllő egyik legszebb részén, Blahán, a kiemelt üdülőövezetben 30 éve nem sikerült a városgazdálkodásnak elfogadható állapotokat teremtenie. Kérjük az illetékeseket, hogy tegyék élhetőbbé az itt élők mindennapjait – olvasható az egyik közösségi portálon közzétett bejegyzésben.
A körzet egyéni önkormányzati képviselője, az időközben alpolgármesterré választott Pecze Dániel – többek között – így reagált a felvetésre: - Az utca állapotával teljes mértékben tisztában vagyok. A videóban felvetett gréderezésre van egyelőre lehetőség, az egyéb stabilizálási eljárásokat megvizsgáljuk. Üdülőövezetről beszélünk és nem lakóövezetről, jelenleg a blahai városrészben az egyik legkomolyabb problémát a Lázár Vilmos utca állapota jelenti, ami lakóövezeti út. Ez élvez prioritást, ezen beruházás megvalósításán dolgozunk. A Hegyesi Mari utca esetében a Hegy utcai összefogáshoz hasonló megoldást tudnék elképzelni.