Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
Május 15-i összejövetelükön a gödöllői városatyák három, a helyi önkormányzat által a korábbi években alapított közalapítvány 2023-ban folytatott gazdálkodását bemutató kuratóriumi beszámoló elfogadására is áldoztak időt. Az előterjesztéseket vita és ellenvetés nélkül hagyták jóvá a települést irányító grémium tagjai.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Május 17-e és 19-e között a spanyol főváros, Madrid volt a helyszíne a férfikardozók világkupájának. A párizsi olimpiára már kijutott magyar csapat célja elsősorban az volt, hogy minél előkelőbb helyen végezzen, ami elősegíti, hogy kedvezőbb kiemelési számot kapjanak a fiúk az ötkarikás játékokon.
Ebben az esztendőben májusban érkezett el az a pillanat, amikor a várost irányító grémium tagjai megismerhették a Gödöllő Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság egy évvel korábban végzett tűzvédelmi tevékenységéről szóló beszámolót, amit május 15-én Szigeti Róbert tűzoltó őrnagy, gödöllői tűzoltóparancsnok és Ürmösi Károly tűzoltó alezredes, a helyi katasztrófavédelmi kirendeltség vezetője terjesztett a városatyák elé.
Ha vállalkozást indítanál, bizonyára tudod, hogy a sok egyéb mellett online pénztárgépre is szükséged lesz. Ebben a cikkünkben ismertetjük a készülékek fő funkcióit és segítséget nyújtunk a választásban.
Nem sok ideje volt a Gödöllői SK illetékeseinek arra, hogy a téli alapozás megkezdéséig pótolják az edzői posztról a hónap elején lemondott Lilik Pált.
A klubvezetés több kiszemelttel is tárgyalt, végül az ugyancsak a Pest megyei I. osztályú bajnokságban szereplő és őszi bajnok Veresegyházi VSK trénere, Jenei Sándor lett a befutó, aki tudomásunk szerint a szezon végéig kötelezte el magát. A 48. életévében járó, ukrán származású szakvezető másfél évtizede játékosként alkotott maradandót hazánkban, hiszen az 1997/1998-as idény végén ünnepelt tagja volt az Újpest NB I-es bajnokságot nyert csapatának.
A Gödöllői Sport Klub felnőtt együttesének kötelékébe tartozó focisták január 16-án kezdték meg a felkészülést a március első hétvégéjén induló pontvadászat tavaszi idényére. A GSK alakulata jelenleg a 10. helyen áll, és ha biztosan, minden további számolgatás nélkül bent kíván maradni a Pest megyei elitben, akkor legalább a 6. helyen kellene zárni az évadot. A cél elérésében új szerzeményként Jenei segítségére lehet a Pest megyei öregfiúk bajnokság gödöllői körzet déli csoportjában listavezető Gödöllői SK gólzsákja, a 34 éves Fekete Tamás, valamint arról is szó van, hogy visszatér a Táncsics Mihály úti sportcentrumba a veterán hálóőr, Sipeki Attila és fia.