Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Május 17-e és 19-e között a spanyol főváros, Madrid volt a helyszíne a férfikardozók világkupájának. A párizsi olimpiára már kijutott magyar csapat célja elsősorban az volt, hogy minél előkelőbb helyen végezzen, ami elősegíti, hogy kedvezőbb kiemelési számot kapjanak a fiúk az ötkarikás játékokon.
Az előttünk álló hétvégén, március 30-áról (szombat) március 31-ére (vasárnap) virradó éjjel térünk át a nyári időszámításra. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy vasárnap éjjel 2 órakor a mutatókat egy órával előre, azaz: hajnali 3 órára kell állítani. A nyári időszámításra történő átállás kétségtelen hátránya, hogy egy óra eltűnik az életünkből, azonban előnyeként emlegetik, hogy a nappalok jobban egybeesnek a lakosság megszokott ébrenléti idejével, ami reggel héttől este tíz óráig tart.
A mutatók évente kétszeri tekergetését 37 évvel ezelőtt a franciák kezdeményezték, de Magyarországon csak 1980 óta alkalmazzák a módszert, amit az Európai Unió tagállamainak előírásaihoz igazított kormányrendelet szabályoz hazánkban. Eszerint a nyári időszámítás minden évben március utolsó vasárnapján kezdődik, és október utolsó vasárnapjáig tart.