Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Kegyeletadással egybekötött gyászmenetet szervez a Demokratikus Koalíció (DK) Pest megye 6. számú választókerületi szervezete április 25-én, csütörtökön 15 órakor városunkban. Az eseményt az 1989 októberében kikiáltott harmadik magyar köztársaság megszűnése alkalmából hirdették meg, miután a napra pontosan két éve elfogadott alaptörvényben hazánk nevéből száműzték a köztársaság szót.
A papírból készített koporsóval és transzparensekkel vonulók Gödöllő főteréről indulnak, és útjuk során érintik a Dózsa György utat, a Kossuth Lajos utcát, a Petőfi teret, a Patak teret, a piacot, illetve a Művészetek Háza környékét, majd a főtérre érkeznek vissza. A szervezők minden demokratát várnak a tömegrendezvényre, amire a párt felső vezetéséből is meghívtak prominens személyeket.