Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Nemzetközi együttműködési kultúráért nívódíjat kapott a gödöllői Szent István Egyetem. Az Erasmus-program minőségi lebonyolításáért járó rangos elismerést a Tempus Közalapítvány május 23-ai rendezvényén vehette át Tarr Zsuzsanna külkapcsolati irodavezető - adta hírül az edupress.hu.
Nemzetközi együttműködési kultúráért nívódíjat az Európai Unió Egész életen át tartó tanulás programja keretében megvalósított, kiemelkedő színvonalú oktatási és képzési projektek kaphatnak. Idén 11 intézménynek ítélték oda a nívódíjat. Magyarországon 52 felsőoktatási intézmény vesz részt az Erasmus programban. Közülük idén a gödöllői központú Szent István Egyetem nyerte el a nívódíjat.
Az intézmény segíti a hallgatókat, hogy fogadóintézményt találjanak, valamint az utazás megszervezésében, illetve szakmai kérdésekben és a nyelvi felkészítésben is támogatást nyújt. Oktatási tevékenységükre és az Erasmus program lebonyolítására nézve egyaránt minőségi fokmérő, hogy a Szent István Egyetemen a bejövő hallgatók száma néhány éve folyamatosan magasabb, mint a kiutazóké. A különböző karok között nagy eltérés mutatkozik a mobilitáshoz való viszonyban, ezért tájékoztatással, anyagi és humán-erőforrással segítenek abban, hogy a karok ne leszakadjanak, hanem felzárkózhassanak az egyetem és Európa fő sodrásához.