Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
Május 15-i összejövetelükön a gödöllői városatyák három, a helyi önkormányzat által a korábbi években alapított közalapítvány 2023-ban folytatott gazdálkodását bemutató kuratóriumi beszámoló elfogadására is áldoztak időt. Az előterjesztéseket vita és ellenvetés nélkül hagyták jóvá a települést irányító grémium tagjai.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Május 17-e és 19-e között a spanyol főváros, Madrid volt a helyszíne a férfikardozók világkupájának. A párizsi olimpiára már kijutott magyar csapat célja elsősorban az volt, hogy minél előkelőbb helyen végezzen, ami elősegíti, hogy kedvezőbb kiemelési számot kapjanak a fiúk az ötkarikás játékokon.
Ha vállalkozást indítanál, bizonyára tudod, hogy a sok egyéb mellett online pénztárgépre is szükséged lesz. Ebben a cikkünkben ismertetjük a készülékek fő funkcióit és segítséget nyújtunk a választásban.
Július 26-án, pénteken nulla órától harmadfokú hőségriasztást rendelt el az országos tiszti főorvos a következő napokban várható meleg idő miatt - tájékoztatta az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) az MTI-t. A riasztás elrendelése azért szükséges, mert az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint száraz, napról napra melegebb léghullámok árasztják el a Kárpát-medencét, és a napi középhőmérséklet többfelé meghaladja a 25 Celsius-fokot, sőt, az előttünk álló hétvégén és a jövő hét elején helyenként 27-28 Celsius-fok körül valószínű. Az intézkedés előreláthatólag hétfő (július 29.) éjfélig tart.
Az időkép.hu prognózisa szerint Gödöllőn július 29-én, hétfőn tetőzik a hőség. Ekkor a napi csúcshőmérséklet elérheti a 38 Celsius-fokot. Komoly lehűlés ezt követően sem várható, marad a nyárias meleg, kevés csapadékeséllyel.
A szakemberek azt kérik, hogy a nagy melegben mindenki fogyasszon több folyadékot, 11 és 15 óra között lehetőleg ne tartózkodjon a tűző napon, illetve vegye igénybe a hűtött helyiségeket. Ezen kívül fontos a bőr védelme a leégéstől, ami megfelelő öltözködéssel és napvédő készítmények alkalmazásával érhető el.