Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
A Magyar Testvéreinkért (MATÉRT) Öntevékeny Csoport illetékesei azzal keresték meg hírportálunkat, hogy közöljük, önkéntesek jelentkezését várják a Szegedi Ifjúsági Napokra (SZIN). A szervezet kezdeményezéséhez – akár Gödöllőről is – csatlakozók augusztus 20-tól augusztus 25-ig szelektív hulladékgyűjtésben vesznek részt az Újszegedi Partfürdőben. Az önkénteseknek a SZIN-re érvényes napi karszalagot és egyszeri étkezést tudnak biztosítani.
A MATÉRT felhívásához csatlakozók munkájukkal elsőként a képen látható 7 gyermekes Angyal-család házvásárlását segíthetik, a későbbiekben pedig az a szervezet célja, hogy folyamatos anyagi támogatást nyújtson a leginkább rászorulóknak. Ezen kívül fókuszálnak a tehetségek felkutatására a művészet teljes skáláján, és azon is fáradoznak, hogy ösztöndíjrendszert dolgozzanak ki szakmai támogatásukra. Előkészítési fázisban van – többek között – egy országos zenei tehetségkutató szervezése, aminek decemberben lenne a döntője, a Kormorán együttes tagjainak a zsűrizésével. A jótékonysági koncert előtt számos fordulót tartanának, az egyiket akár Gödöllőn.
A Szegedi Ifjúsági Napokon megvalósuló szelektív hulladékgyűjtésre a gyermekekgyogyulasaert2013@gmail.hu email-címen, vagy a (06-30) 583-3641-es telefonszámon várják a jelentkezőket.