Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Május 17-e és 19-e között a spanyol főváros, Madrid volt a helyszíne a férfikardozók világkupájának. A párizsi olimpiára már kijutott magyar csapat célja elsősorban az volt, hogy minél előkelőbb helyen végezzen, ami elősegíti, hogy kedvezőbb kiemelési számot kapjanak a fiúk az ötkarikás játékokon.
Október 14-én bekövetkezett az, amire számítani lehetett: Áder János köztársasági elnök átadta dr. Tőzsér János egyetemi tanárnak a gödöllői központú Szent István Egyetem rektori teendőinek ellátására szóló megbízást. Az elmúlt hónapokban a felsőoktatási intézmény megbízott vezetőjeként ténykedett Tőzsér hivatalosan november 1-jétől tekinthető rektornak, mandátuma öt évre, 2018. október 31-ig szól.
Az előzményekhez hozzátartozik, hogy az előző rektor, dr. Solti László megbízatása június 30-án járt le. A posztra pályázatot írtak ki, aminek első fordulóját eredménytelennek nyilvánították. Tették ezt annak ellenére, hogy a két kandidáló közül csak egy adott be érvényes pályázatot, vagyis: az illetékesek már korábban is dönthettek volna a kérdésben. A második fordulóra csak Tőzsér János juttatta el vezetési elképzeléseit tartalmazó programját, ami alapján elnyerte a Szent István Egyetem legmagasabb vezetői tisztségét.