Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Miként az elmúlt években, 2013-ban is szervez karácsonyi élelmiszergyűjtést a Magyar Élelmiszerbank Egyesület. November 22-én, pénteken 15 és 20 óra között, november 23-án, szombaton pedig 8 és 19 óra között országszerte 137 település 256 nagyáruházában várják a lakossági felajánlásokat.
Gödöllőn a TESCO-áruházban nyílik lehetőség az adakozásra, aminek az a lényege, hogy a karitatív kezdeményezéshez csatlakozni kívánók többet vásárolnak valamely tartós élelmiszerből, és az adománynak szánt mennyiséget a pénztártól való távozás után leadják az áruházban található gyűjtőponton. Az összegyűjtött adományokat az Élelmiszerbank Egyesület munkatársai – partnerszervezetek közreműködésével – a gyűjtések helyszínének közelében élő rászoruló családoknak juttatják el még karácsony előtt.
Gödöllő közelében Aszódon (Penny Market), Isaszegen (TESCO), Pécelen (Penny Market) és Csömörön (Auchan) is szerveznek adakozást a fenti időpontban.