Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Bizonyára többen emlékeznek rá, szeptember 25-én eltűnt egy 14 éves kiskorú valkói lány, Holczer Vivien. Vivien eltűnését szülei a rendőrségnek bejelentették, majd néhány nap múlva a lány épségben előkerült. A felderítő munkában komoly szerep hárult a gödöllői rendőrökre, akik munkáját Vivien édesanyja és a család többi tagja az alábbi, dr. Bozsó Zoltán rendőr dandártábornoknak, a helyi kapitányság vezetőjének írt szavakkal köszönte meg:
Molnár Beáta vagyok. Férjem‚ családom és kedves ismerőseim nevében szeretnék köszönetet mondani a Gödöllői Rendőrkapitányság kiváló munkájáéért, az összefogásért és a fantasztikusan összehangolt keresésért. Külön köszönet illeti Horváth Anikót kiemelkedő munkájáért, és azért a bánásmódért, amit felénk tanúsított. Nagyon kedves, figyelmes volt velünk. Nagy szerepe volt Horváth Anikónak B. István visszaeső bűnöző és a kislányunk felkutatásában, sikeres elfogásában. Olyan nagyszerű munkáról tettek tanúbizonyságot, amiről nagyon sokan példát vehetnének.