Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Eredetileg úgy volt, hogy az izraeli Challenge-kupa bravúr után két nappal az osztrák Linz együttese ellen játszik Közép-európai Liga mérkőzést a TEVA-Gödöllői RC női csapata. A december 14-én 18 órára kiírt találkozó azonban elmarad, mivel a gödöllői formáció lekéste a ma délelőtti Tel-Aviv - Budapest járatot, és várhatón csak szombaton tudnak hazaindulni.
Megpróbálták vasárnapra halasztani a Linz elleni ütközetet, de az osztrákok nem tudták vállalni az egy nappal későbbi időpontot. Az összecsapás új dátumát később jelölik ki. Nagy a valószínűsége, hogy a találkozót nem ebben az évben játsszák le.