Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Május 17-e és 19-e között a spanyol főváros, Madrid volt a helyszíne a férfikardozók világkupájának. A párizsi olimpiára már kijutott magyar csapat célja elsősorban az volt, hogy minél előkelőbb helyen végezzen, ami elősegíti, hogy kedvezőbb kiemelési számot kapjanak a fiúk az ötkarikás játékokon.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium előteremti a 3-as számú főút és a 3105-ös jelű út Bag nagyközséghez közeli csomópontjának körforgalommá alakításához szükséges forrást. A 674 millió forintos beruházással jelentős mértékben javulhat a közlekedés biztonsága az ország legrosszabb baleseti mutatóival rendelkező külterületi főúti szakaszán – adta hírül a szaktárca kommunikációs főosztálya.
A gödöllői autósok által is rendszeresen használt bagi csomópontban 2008 és 2012 között 10 személyi sérüléses baleset történt, ebből 2 halálos, 5 súlyos és 3 könnyű sérüléssel végződött. Az elmúlt öt év súlyozott mutatói szerint Magyarország első- és másodrendű főútjain ez a leginkább balesetveszélyes lakott területen kívüli szakasz. Az út Gödöllő irányából a csomópont felé lejt, a járművek gyakran felelőtlenül nagy sebességgel érkeznek meg ide. A kivilágítatlan kereszteződésben így az ütközések, gázolások fokozott kockázatával kell számolniuk a közlekedőknek. A gyalogos mozgások különösen korlátozott látási viszonyok esetén igen balesetveszélyesek az átkelőhely nélküli autóbuszmegálló környezetében.
Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkár, Obreczán Ferenc, Tóth Gábor és Vécsey László országgyűlési képviselők közös sajtótájékoztatón jelentették be, hogy a kormányzat költségvetési forrásból 674 millió forintot biztosít a csomópont átépítéséhez. Az új körforgalom a sebesség csökkentésére kényszeríti a járműveket. A biztonság további növelése érdekében gyalogátkelőhelyet jelölnek ki, átépítik a buszmegállót és közvilágítást létesítenek. A forrásbiztosításnak köszönhetően a kivitelezési közbeszerzés legkésőbb idén tavasszal megkezdődhet. A munkálatok a területszerzések, kisajátítások eredményes lezárása után azonnal megindulhatnak.