Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
Május 15-i összejövetelükön a gödöllői városatyák három, a helyi önkormányzat által a korábbi években alapított közalapítvány 2023-ban folytatott gazdálkodását bemutató kuratóriumi beszámoló elfogadására is áldoztak időt. Az előterjesztéseket vita és ellenvetés nélkül hagyták jóvá a települést irányító grémium tagjai.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Május 17-e és 19-e között a spanyol főváros, Madrid volt a helyszíne a férfikardozók világkupájának. A párizsi olimpiára már kijutott magyar csapat célja elsősorban az volt, hogy minél előkelőbb helyen végezzen, ami elősegíti, hogy kedvezőbb kiemelési számot kapjanak a fiúk az ötkarikás játékokon.
Ebben az esztendőben májusban érkezett el az a pillanat, amikor a várost irányító grémium tagjai megismerhették a Gödöllő Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság egy évvel korábban végzett tűzvédelmi tevékenységéről szóló beszámolót, amit május 15-én Szigeti Róbert tűzoltó őrnagy, gödöllői tűzoltóparancsnok és Ürmösi Károly tűzoltó alezredes, a helyi katasztrófavédelmi kirendeltség vezetője terjesztett a városatyák elé.
Ha vállalkozást indítanál, bizonyára tudod, hogy a sok egyéb mellett online pénztárgépre is szükséged lesz. Ebben a cikkünkben ismertetjük a készülékek fő funkcióit és segítséget nyújtunk a választásban.
Érdeklődésünkre dr. Nánási Éva, a Pest Megye 6-os számú országgyűlési egyéni választókerület (OEVK) választási irodájának vezetője megküldte azon személyek és jelölőszervezetek listáját, akik február 27-ig ajánlóívet igényeltek a gödöllői központú körzetben. Összesen 42-en vannak. Negyvenen jelölőszervezettel a hátuk mögött, míg ketten függetlenként próbálhatnak szerencsét. Íme, a lista:
1. Gaál István SZOCIÁLDEMOKRATÁK MAGYAR POLGÁRI PÁRTJA 2. Herczeg Attila FÜGGETLEN JELÖLT 3. Kovács Barnabás MAGYAR SZOCIALISTA PÁRT - EGYÜTT-A KORSZAKVÁLTÓK PÁRTJA - DEMOKRATIKUS KOALÍCIÓ - PÁRBESZÉD MAGYARORSZÁGÉRT PÁRT - MAGYAR LIBERÁLIS PÁRT 4. Farkas Tímea ÖSSZEFOGÁS PÁRT 5. Sándor István KÖZÖSSÉG A TÁRSADALMI IGAZSÁGOSSÁGÉRT NÉPPÁRT 6. Helmeczi Zoltán FÜGGETLEN JELÖLT 7. Pikács Pálné MAGYARORSZÁGI CIGÁNYPÁRT 8. Mészáros Zsuzsanna NEMZETI ÉRDEKÉRT PÁRT 9. Uzsokiné Lakó Éva A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM PÁRT 10. Patruna Róbert Vasile TÁRSADALMI BÉKE PÁRT 11. Aranyos Béla KERESZTÉNY MAGYAROK SZÖVETSÉGE 12. Lengyel Szilvia LEHET MÁS A POLITIKA 13. Vécsey László József FIDESZ-MAGYAR POLGÁRI SZÖVETSÉG- KERESZTÉNYDEMOKRATA NÉPPÁRT 14. Vörösmarty Zsolt ELÉGEDETLENEK PÁRTJA 15. Buda László NEGYEDIK KÖZTÁRSASÁG PÁRT 16. Bertha Szilvia Zsuzsanna JOBBIK MAGYARORSZÁGÉRT MOZGALOM 17. Rigó Zsolt ÚJ DIMENZIÓ PÁRT 18. Veres Botond SPORTOS ÉS EGÉSZSÉGES MAGYARORSZÁGÉRT PÁRT 19. Bercsényi Zoltán SERES MÁRIA SZÖVETSÉGESEI 20. Vidák Attila MAGYAR KERESZTÉNY SZOCIÁLIS UNIÓ 21. Béres József MAGYAR GADASÁG PÁRT 22. Pesti György Új MAGYARORSZÁG PÁRT 23. Szabó Sándor JÓLÉT ÉS SZABADSÁG DEMOKRATA KÖZÖSSÉG 24. Dr. Penke András Mihály FÜGGETLEN KISGAZDA- FÖLDMUNKÁS ÉS POLGÁRI PÁRT 25. Dr. Mészáros Adrienn MAGYARORSZÁG JÖVŐJE PÁRT 26. Oláh Árpád MCF ROMA ÖSSSZEFOGÁS PÁRT 27. Liptai Balázs ZÖLDEK PÁRTJA 28. Rácz Adorján Barnabás EGYÜTT 2014 PÁRT 29. Szabó András Ferenc NEMZETI FORRADALMI PÁRT 30. Szabó Kinga MAGYAR REPUBLIKÁNUS POLITIKAI PÁRT 31. Szobota Anna Orsolya SZÖVETSÉGBEN, EGYÜTT MAGYARORSZÁGÉRT 32. Osváth Lehel Ámor MAGYAR NEMZETI REND PÁRT 33. Tóthné Bán Etelka SZABAD VÁLASZTÓK PÁRTJA 34. Csorba Gézáné SZABAD MAGYAROK PÁRTJA 35. Dudás Judit HATÁRON TÚLI MAGYAROK PÁRTJA 36. Agócs Ádám MAGYAR DEMOKRATIKUS UNIÓ 37. Kovács József REND, SZABADSÁG, JÓLÉT PÁRT 38. Gomány Mihály EURÓPAI ROMA KERESZTÉNYEK JOBBLÉTÉÉRT DEMOKRATIKUS PÁRT 39. Bajdik Ottó TISZTA ENERGIÁVAL MAGYARORSZÁGÉRT PÁRT 40. Kátai Sándor Endréné MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT 41. Morvai Péter Tamás MEGOLDÁS: EGYIKSEM! CIVILKONTROLL PÁRT 42. Agócs Éva MAGYAR CSELEKVŐ PÁRT