Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást í Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai egy 15 éves hatvani fiú ellen, aki a jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint április 21-én, 9 óra körüli időben Veresegyház egyik buszmegállójában várakozott ismerősével, amikor többször nagy erővel beleütött a megálló üvegébe, ami ennek következtében összetört. A bűncselekmény elkövetését észlelte egy állampolgár, aki bejelentést tett a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába.
A Gödöllői Rendőrkapitányság veresegyházi rendőrőrsének járőrei a 15 éves fiatalt a helyszínen elfogták, előállították és gyanúsítottként hallgatták ki. Ellene a további eljárást –szabadlábon hagyása mellett – a Gödöllői Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja le. Forrás: police.hu