Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
NB II. Keleti-csoport, 3. forduló: MAG-LOG Team CFT Gödöllő – Csenger DSZ SE 7-3 (6-1)
Két vereség után nem igazán lehetett más célja Baranyai Pál csapatának, mint az, hogy pontot vagy pontokat gyűjtsön az eddig ötvenszázalékos mutatóval rendelkező szabolcsiak ellen.
Elképzelésüket valóra váltották a gödöllői fiatalok, akik játékos-edzőjük vezetőgólja, majd a vendégek egyenlítő találata után, a térfélcseréig zsinórban ötször vették be a rivális kapuját. Ennek következtében a második félidő gyakorlatilag formalitássá vált, a magabiztos hazai sikert nem fenyegette veszély. Gödöllői részről Baranyai Pál, Bencsik Roland és Farkas Péter egyaránt kétszer voltak eredményesek, míg Magyar Zsolt egyszer fogadhatta csapattársai gratulációját.
A gödöllői futsalosok 3 ponttal, 12-14-es gólkülönbséggel a 9. helyen állnak a csoport tabelláján.