Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
Május 15-i összejövetelükön a gödöllői városatyák három, a helyi önkormányzat által a korábbi években alapított közalapítvány 2023-ban folytatott gazdálkodását bemutató kuratóriumi beszámoló elfogadására is áldoztak időt. Az előterjesztéseket vita és ellenvetés nélkül hagyták jóvá a települést irányító grémium tagjai.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Május 17-e és 19-e között a spanyol főváros, Madrid volt a helyszíne a férfikardozók világkupájának. A párizsi olimpiára már kijutott magyar csapat célja elsősorban az volt, hogy minél előkelőbb helyen végezzen, ami elősegíti, hogy kedvezőbb kiemelési számot kapjanak a fiúk az ötkarikás játékokon.
Ha vállalkozást indítanál, bizonyára tudod, hogy a sok egyéb mellett online pénztárgépre is szükséged lesz. Ebben a cikkünkben ismertetjük a készülékek fő funkcióit és segítséget nyújtunk a választásban.
NB II. Északi-csoport, 11. forduló: Gödöllői KC – Budakalászi SC 46-27 (20-9)
Nem tartogatott nehéz feladatot az őszi szezon utolsó mérkőzése Bartos Gábor csapata számára, hiszen a tabella utolsó előtti helyén tanyázó budakalásziak eddig csupán a sereghajtó TFSE gárdáját voltak képesek legyőzni a bajnokságban. Ennek megfelelően a házigazdák valóságos örömjátékkal tudták le a találkozót, amin a GKC valamennyi benevezett játékosa – köztük a fiatalok is – pályára léptek, és gólokkal hálálták meg a bizalmat.
Az őszi idény után a Gödöllői KC csapata 18 ponttal, 315-263-as gólkülönbséggel a 3. helyet foglalja el a csoport táblázatán.
Juniorok: Gödöllő – Budakalász 42-23 Győzelmi eséllyel lépett pályára Mácsár Gyula együttese, amely gond nélkül teljesítette a kötelező feladatot. Támadásban Réti Tamás játéka emelhető ki, míg védekezésben a kapuban a felnőtt meccsen is remeklő Kármán Péter bravúrjai érdemelnek szót. A gödöllői fiatalok az ősz folyamán 12 pontot gyűjtöttek (6 győzelem, 3 vereség), 264 gólt lőttek és 212 találatot kaptak. Ezzel a mutatóval – a Csömör és a Heves mögött – a 3. helyről várhatják a tavaszi folytatást.