Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Május 17-e és 19-e között a spanyol főváros, Madrid volt a helyszíne a férfikardozók világkupájának. A párizsi olimpiára már kijutott magyar csapat célja elsősorban az volt, hogy minél előkelőbb helyen végezzen, ami elősegíti, hogy kedvezőbb kiemelési számot kapjanak a fiúk az ötkarikás játékokon.
Összesen hét női kardcsapat versengett december 20-án, a vívók országos bajnokságán a budapesti Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban. Köztük a Gödöllői EAC – Csordás Lilla, Kerecsényi-Fodor Georgina, Nagy Petra, Regényi Boróka alkotta – kvartettje.
Városunk formációjának tagjai az MTK társulata ellen vívtak az elődöntőbe jutásért, és a vártnál nagyobb, 45-24 arányú vereséget szenvedtek. Sajnos, a folytatás sem sikerült sokkal jobban, mert az alsóházi helyosztón az UTE együttese 45-29-re felülmúlta a GEAC-ot, amely alig több mint egy meccs megnyeréséhez elegendő találattal az utolsó, hetedik pozícióban zárta az országos bajnokságot.