Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Május 17-e és 19-e között a spanyol főváros, Madrid volt a helyszíne a férfikardozók világkupájának. A párizsi olimpiára már kijutott magyar csapat célja elsősorban az volt, hogy minél előkelőbb helyen végezzen, ami elősegíti, hogy kedvezőbb kiemelési számot kapjanak a fiúk az ötkarikás játékokon.
Valljuk, a karácsonyban az igazi érték a meghittség, valamint az, hogy megállunk a mindennapok többnyire feszültséggel és közönnyel teli rohanásából és szeretteinkre szánjuk az időt, velük foglalkozunk, átölelhetjük őket. Kívánjuk, legyen egészségünk ahhoz, hogy örüljünk az ünnepnek és egymásnak. Elsősorban azért, hogy környezetünkben senki ne érezhesse a magányt, azt azonban igen, hogy nincs egyedül.
A Gödöllői Hírek online szerkesztőségének munkatársai egy olyan, a gödöllői városháza földszinti nagytermében december 21-én – Farkasházi Réka és a Tintanyúl zenekar tagjainak tolmácsolásában – elhangzott zeneszámmal kívánnak boldog karácsonyt hírportálunk valamennyi olvasójának és együttműködő partnereinknek, aminek címe: Legyen ma karácsony!