Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Május 17-e és 19-e között a spanyol főváros, Madrid volt a helyszíne a férfikardozók világkupájának. A párizsi olimpiára már kijutott magyar csapat célja elsősorban az volt, hogy minél előkelőbb helyen végezzen, ami elősegíti, hogy kedvezőbb kiemelési számot kapjanak a fiúk az ötkarikás játékokon.
Öt személyautó és két kisteherautó rohant egymásba a reggeli órákban az M3-as autópálya Budapest felé vezető oldalán, Bag térségében. A balesetben ketten megsérültek, a sztrádát lezárták – közölte a Pest megyei rendőrség és a katasztrófavédelem az MTI-vel.
Beluzsárné Belicza Andreának, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivőjének tájékoztatása szerint a 35-ös kilométerszelvénynél, a babati pihenő közelében történt balesetnek két sérültje van. A sztráda érintett szakaszát lezárták, a forgalmat Bagnál a 3-as főútra terelik. Csámpai Attila, a megyei katasztrófavédelem szóvivője elmondta, hogy az első jelentések szerint a sérülteket a helyszínen ápolják a mentősök. A műszaki mentést a gödöllői tűzoltók végzik.
Hírportálunk olvasója jelezte, hogy a szerencsétlenség következtében összefüggő kocsisor alakult ki a 3-as főúton Aszód és Gödöllő között. Fotó: Mihádák Zoltán/MTI