Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Több száz gödöllői, illetve a városban működő középiskolába járó tanuló számára hamarosan elérkezik a tinédzserkori élet egyik nagy pillanata, a ballagás. Gödöllőn öt oktatási intézményben díszítik fel a termeket a végzős diákok tiszteletére, akik utoljára járják körbe együtt a tanodák tereit, és elevenítik fel az elmúlt évek tanáraikkal közösen (is) átélt emlékeit. Nézzük, hogy a gödöllői középiskolákban mikor kezdődnek a ballagási ünnepélyek!
Gödöllői Református Líceum Gimnáziuma és Kollégiuma: április 30., csütörtök 17 óra Török Ignác Gimnázium: április 30., csütörtök 18 óra Madách Imre Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium: április 30., csütörtök 19 óra Premontrei Szent Norbert Gimnázium, Egyházzenei Szakközépiskola és Diákotthon: május 1., péntek 10.30 óra CEAS Angol-Magyar Érdekeltségű Szakközépiskola és Gimnázium: május 2., szombat 10 óra