Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Május 17-e és 19-e között a spanyol főváros, Madrid volt a helyszíne a férfikardozók világkupájának. A párizsi olimpiára már kijutott magyar csapat célja elsősorban az volt, hogy minél előkelőbb helyen végezzen, ami elősegíti, hogy kedvezőbb kiemelési számot kapjanak a fiúk az ötkarikás játékokon.
Tűz keletkezett június 27-én, a déli órákban egy körülbelül hatvan négyzetméter alapterületű családi ház egyik helyiségében Galgahévízen, a Szent István utcában. A tűzhöz az aszódi katasztrófavédelmi őrs hivatásos tűzoltói érkeztek ki, akik egy vízsugárral rövid időn belül eloltották a lángokat, miközben egy gázpalackot is kihoztak az épületből – értesítette hírportálunkat Csámpai Attila.
A Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője elmondta: a tűzoltók kiérkezése előtt az ott tartózkodók két kisgyermeket kihoztak az égő házból, és azonnal megkezdték az újraélesztésüket. A mentők a helyszínre érve folytatták a két gyermek újraélesztését, de sajnos sikertelenül, a két kisfiú a helyszínen elhunyt. A Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tűzvizsgálati eljárás keretében vizsgálja a tűz keletkezésének okát. Fotó: PMKI KMSZ