Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Körforgalmat alakítottak ki a 3-as főút és a 3105-ös út csomópontjában. A nettó 365 millió forintos hazai forrásból megvalósult beruházással biztonságosabbá vált a gödöllői autósok által is nagy számban használt bagi útkereszteződés.
Tasó László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára az augusztus 10-i ünnepélyes átadáson hangsúlyozta: a bagi csomópont a magyarországi főúthálózat egyik leginkább balesetveszélyes, lakott területen kívüli útkereszteződése volt. 2008 és 2014 között 11 személyi sérüléses baleset történt itt, kettő közülük halállal végződött.
Vécsey László (Fidesz-KDNP), a gödöllői központú választókerület országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy az új körforgalom a térségben élő 40 ezer ember életét könnyíti meg. A fejlesztés öt hónap alatt készült el. Loppert Dániel, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) kommunikációs igazgatója tájékoztatása szerint az új körforgalom kialakítása során három buszmegálló is létesült, valamint két gyalogos átkelőhely, és a világítás is megújult. Hozzáfűzte: a körforgalom közlekedésbiztonsági szempontból jelentős, hiszen a kereszteződést naponta 10 ezer jármű használja. A kivitelezést a fővárosi székhelyű, csömöri telephellyel rendelkező ÁR-LA Magyarország Kft. végezte. Forrás: MTI - Fotó: Bartolf Ágnes