Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
A forduló rangadóját Gödöllőn, az egyetemi sportcsarnokban játszották a 2015/2016-os bajnoki idény negyedik játéknapjának nyitómérkőzésén. A riválisainál – halasztás miatt – egy meccsel kevesebbet teljesített, eddig száz százalékos hazaiak az ugyancsak veretlen (két győzelem egy döntetlen) MezeiVill FC II. ellen kísérelték meg fenntartani makulátlan mutatójukat. Ez annak ellenére összejött, hogy a közönségcsalogató találkozón a vendégek jutottak előnyhöz, ám a gólban igencsak termékeny, tavasszal még a Gödöllői SK nagypályás együttesének kötelékébe tartozott Nagy Roland (képen) vezérletével a gödöllői csapat nem adott esélyt nekik, hogy ponttal távozzanak városunkból.
NB II., Keleti-csoport, 4. forduló: MAG-LOG Team CFT Gödöllő – MVFC Berettyóújfalu II. 6-3 (3-2) Gödöllői gólok: Nagy Roland (4), Farkas Péter (2). Három mérkőzés alapján a MAG-LOG Gödöllő csapata 9 ponttal, 20-10-es gólkülönbséggel a 4. a csoport tabelláján.