Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
NB I. alapszakasz, 20. forduló: TFSE – TEVA-Gödöllői RC 0-3 (-15, -21, -19)
Utoljára január 20-án nyert tétmérkőzést a gödöllői csapat, amely időközben három bajnoki és négy MEVZA-liga ütközet után hagyta el vesztesen a küzdőteret. Éppen itt volt az ideje, hogy újra megízlelje a győzelem zamatát Horváth András együttese, amely vendég-státuszban is esélyesként vette fel a harcot a legjobb nyolc közé jutással kacérkodó TF-esekkel.
Mindent egybevetve, nem volt izgulnivalója a gödöllői társulatnak, amely folyamatosan ellenőrzés alatt tartotta az ütközet eredményének alakulását. A hazaiak játékát inkább a fellángolások rövid időszaka jellemezte, ezáltal nem sokkal több mint egy óra alatt eldőlt a három bajnoki pont sorsa. A TEVA-Gödöllői RC csapata 35 ponttal, 38-32-es szett- és 1.526-1.425-ös pontaránnyal a 6. a tabellán.