Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
Május 15-i összejövetelükön a gödöllői városatyák három, a helyi önkormányzat által a korábbi években alapított közalapítvány 2023-ban folytatott gazdálkodását bemutató kuratóriumi beszámoló elfogadására is áldoztak időt. Az előterjesztéseket vita és ellenvetés nélkül hagyták jóvá a települést irányító grémium tagjai.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Május 17-e és 19-e között a spanyol főváros, Madrid volt a helyszíne a férfikardozók világkupájának. A párizsi olimpiára már kijutott magyar csapat célja elsősorban az volt, hogy minél előkelőbb helyen végezzen, ami elősegíti, hogy kedvezőbb kiemelési számot kapjanak a fiúk az ötkarikás játékokon.
Ebben az esztendőben májusban érkezett el az a pillanat, amikor a várost irányító grémium tagjai megismerhették a Gödöllő Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság egy évvel korábban végzett tűzvédelmi tevékenységéről szóló beszámolót, amit május 15-én Szigeti Róbert tűzoltó őrnagy, gödöllői tűzoltóparancsnok és Ürmösi Károly tűzoltó alezredes, a helyi katasztrófavédelmi kirendeltség vezetője terjesztett a városatyák elé.
Ha vállalkozást indítanál, bizonyára tudod, hogy a sok egyéb mellett online pénztárgépre is szükséged lesz. Ebben a cikkünkben ismertetjük a készülékek fő funkcióit és segítséget nyújtunk a választásban.
Február utolsó vasárnapján megkezdi szereplését a Pest megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság 2015/2016-is idényének tavaszi szezonjában a Gödöllői SK csapata. A Táncsics Mihály úti társulat Szász Ferenc edző irányításával a 9. helyről, 21 ponttal, 13-16-os gólkülönbséggel vág neki a pontvadászat második felének. A gödöllői tizenegy Nagykőrösön lép először pályára, majd június 5-én a Biatorbágy ellen hazai pályán zárja az idényt. A tavasz folyamán a Pest megyei Kupa (MK-előselejtező) 4., legjobb tizenhat közé jutásról határozó fordulójában a megyei másodosztályú Aszód FC együttesével találkozik a Gödöllői SK. A mérkőzést április 6-án, szerdán 16.30 órától rendezik meg Aszódon.
Mivel a Gödöllői SK – a húsvéti hétvégét leszámítva – vasárnaponként fogadja riválisait, a megyei harmadosztály Közép-csoportjában érdekelt Gödöllői SK II. alakulata többször is szombaton játszik a Táncsics Mihály úti sportcentrumban. AGSK II 26 ponttal, 39-23-as gólkülönbséggel a 7. helyről vág neki a tavaszi szezonnak.
A Pest megyei II. osztályú pontvadászat Közép-csoportjában szereplő Gödöllői EAC-SZIE formációja többnyire várnaponként játszik hazai környezetben (egyetemi pálya): Nagy Béla csapata 14 ponttal (31-43-as gólkülönbség) a 12. helyről indul csatába a pontokért.