Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Május 17-e és 19-e között a spanyol főváros, Madrid volt a helyszíne a férfikardozók világkupájának. A párizsi olimpiára már kijutott magyar csapat célja elsősorban az volt, hogy minél előkelőbb helyen végezzen, ami elősegíti, hogy kedvezőbb kiemelési számot kapjanak a fiúk az ötkarikás játékokon.
A csoport sereghajtó pozíciójában tanyázó Galgamácsa ellen kezdte a bajnoki idény tavaszi szezonját a második számú Táncsics Mihály úti alakulat. A gödöllőiek ősszel 6-2-re nyertek látogatóként, így ezúttal is jó eséllyel pályáztak a három pontra. Híveiknek nem kellett csalatkozniuk, mert a második félidő záró negyedórájában tanúsított eredményességgel magabiztos hazai siker született. Érdekesség, hogy a négy gödöllői találatból hármat csereként pályára lépett játékosok (Pakuts Barna és Zabó Ottó) szereztek.
Pest megyei III. osztályú bajnokság, Közép-csoport, 16. forduló: Gödöllői SK II. – Galgamácsa ÉESK 4-0 (1-0) Gólszerzők: Pakuts Barna (2), Kerecsényi Norbert, Zabó Ottó. A Gödöllői SK II. csapata 29 ponttal, 43-23-as gólkülönbséggel a tabella 7. helyén áll a csoportban.