Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Jókora meglepetés lett volna, ha a gödöllői egyetem sereghajtó csapata pontot vagy pontokat szerez Gyöngyösön. Nulla-nulla, majd egy-egy után a házigazdák megrázták magukat és gond nélkül zsebelték be a sikert.
NB II., Keleti-csoport, 19. forduló: Energia SC Gyöngyös – Főnix ISE 12-3 (6-1) Gödöllői gólszerzők: Csabai Roland (2), Beregszászi Béla. A Főnix ISE együttese 3 ponttal, 46-197-es gólkülönbséggel az utolsó, 14. helyet foglalja el a csoport táblázatán.