Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Egy, a jogszabályoknak mindenben megfelelő tálalókonyhát szeretne kialakítani a gödöllői önkormányzat a Szent János utcai Mesék Háza Óvoda egyik, jelenleg üresen álló, de felújításra szoruló épületrészében. A 40 millió forintra becsült beruházáshoz pályázati úton támogatás nyerhető el. Sikeres kandidálás esetén a kiadási költségek fele ebből a forrásból előteremthető lenne, így a gödöllői közkasszát – a felhalmozási tartalékból – 20 millió forintos önrész terhelné. A nemzetgazdasági miniszter által – az emberi erőforrások miniszterrel és a belügyminiszterrel egyetértésben – meghirdetett, önkormányzati étkeztetési fejlesztéseket szolgáló pályázatra június 29-ig lehet jelentkezni.