Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
Május 15-i összejövetelükön a gödöllői városatyák három, a helyi önkormányzat által a korábbi években alapított közalapítvány 2023-ban folytatott gazdálkodását bemutató kuratóriumi beszámoló elfogadására is áldoztak időt. Az előterjesztéseket vita és ellenvetés nélkül hagyták jóvá a települést irányító grémium tagjai.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Május 17-e és 19-e között a spanyol főváros, Madrid volt a helyszíne a férfikardozók világkupájának. A párizsi olimpiára már kijutott magyar csapat célja elsősorban az volt, hogy minél előkelőbb helyen végezzen, ami elősegíti, hogy kedvezőbb kiemelési számot kapjanak a fiúk az ötkarikás játékokon.
Ebben az esztendőben májusban érkezett el az a pillanat, amikor a várost irányító grémium tagjai megismerhették a Gödöllő Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság egy évvel korábban végzett tűzvédelmi tevékenységéről szóló beszámolót, amit május 15-én Szigeti Róbert tűzoltó őrnagy, gödöllői tűzoltóparancsnok és Ürmösi Károly tűzoltó alezredes, a helyi katasztrófavédelmi kirendeltség vezetője terjesztett a városatyák elé.
Ha vállalkozást indítanál, bizonyára tudod, hogy a sok egyéb mellett online pénztárgépre is szükséged lesz. Ebben a cikkünkben ismertetjük a készülékek fő funkcióit és segítséget nyújtunk a választásban.
Ha hinni lehet az előzetes elképzelésnek, szeptember 15-étől megkezdődnek – és előreláthatólag november végéig tartanak – a munkálatok a város közlekedési vérkeringésének egyik legfontosabb csomópontjában, a Petőfi téren. A rekonstrukció, amit két ütemben terveznek végrehajtani, a csapadékvíz-elvezetés okozta problémák miatt vált szükségessé. A település idei évre elfogadott költségvetésében 60 millió forintot különítettek el erre a célra, amiből 35 millió forintot a működési kiadások között szereplő lakásalapból biztosítanak.
A Petőfi tér csapadékvíz-elvezetésének tervezése tavaly történt meg, a belvárost érintő legfőbb vízkár-elhárítási probléma megoldódására két ütemre vonatkozó beruházási terv készült. Az első ütemben a Petőfi tér és a Lumniczer Sándor utca érintett területén a csapadékvíz-elvezető csatornák és aknák épülnek meg a víznyelőkkel, megoldva a terület csapadékvíz elöntési problémáit. Az érintett nyomvonalon sávos helyreállítás történik a burkolt útfelületeken. A jövő nyárra tervezett második ütemben a Petőfi tér közúti átépítéséhez szükséges vízelvezető-rendszer is megvalósítható, új csomópont létesítésével.
A munkálatok miatt jelentős forgalomkorlátozásra (és torlódásra) kell majd számítani a szóban forgó területen. Úgy tudjuk, ideiglenes forgalmi jelzőlámpa irányítja az arra közlekedőket, meghatározva a Kossuth Lajos utca, a Petőfi Sándor utca (itt egészségügyi- és oktatási intézmény is van, valamint a rendőrség) és a Bajcsy-Zsilinszky Endre utca irányába történő haladást. Ezen felül többször előfordulhat, hogy a Lumniczer Sándor utca felől megközelíthető Kampis Antal térre eljutni szándékozóknak kerülniük kell a Szent János utca felől.