Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Október 9-én tizenhetedik alkalommal rendezték meg Gödöllőn az Ádám László női röplabda emléktornát, aminek helyszíne ezúttal a Török Ignác Gimnázium tornacsarnoka volt. Az NB I-es csapatok bajnoki felkészülését szolgáló megmérettetés-sorozaton négy társulat rivalizált: a címvédő Vasas mellett, a Jászberény, a Nyíregyháza és a hétszeres Ádám-kupa győztes, az új idényben a Borkovits Zoltán, Szalay Attila alkotta edzőpáros szakmai irányításával dolgozó Gödöllői RC.
A résztvevők körmérkőzéses rendszerben döntötték el a végső sorrendet, minden nyert szettért egy pont járt. Eredmények: Jászberény – Gödöllő 2-1 Nyíregyháza – Vasas 3-0 Vasas – Jászberény 0-3 Gödöllő – Nyíregyháza 1-2 Nyíregyháza – Jászberény 2-1 Gödöllő – Vasas 1-2
Végső sorrend: 1. Nyíregyháza 7 pont, 2. Jászberény 6 pont, 3. Gödöllő 3 pont 4. Vasas 2 pont. A gödöllői csapat legjobb játékosa Szabó Adrienn lett.