Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Május 17-e és 19-e között a spanyol főváros, Madrid volt a helyszíne a férfikardozók világkupájának. A párizsi olimpiára már kijutott magyar csapat célja elsősorban az volt, hogy minél előkelőbb helyen végezzen, ami elősegíti, hogy kedvezőbb kiemelési számot kapjanak a fiúk az ötkarikás játékokon.
NB II. Északi-csoport, 12. forduló: Budakalászi SC – Gödöllői KC 24-23 (11-11)
Bő két hónap elteltével folytatódott a bajnokság az NB II. Északi-csoportjában. A Gödöllői KC bronzérmes pozícióban álló egysége a negyedik helyen tanyázó Budakalászhoz látogatott abban a tudatban, hogy győzelemmel biztosan megőrzi dobogós helyezését. A rangadónak tekinthető szentendrei összecsapás végkimenetele azonban nem Bartos Gábor csapatának szája íze szerint alakult. Városunk társulata mindvégig versenyben volt a pontszerzésért, ám ezen a délutánon a szerencsével is jobb viszonyt ápoló budakalásziak drámai küzdelemben egyetlen góllal jobbnak bizonyultak. A Gödöllői KC csapata 14 ponttal, 324-311-es gólkülönbséggel a 4. helyen áll a csoport tabelláján.
Juniorok: Budakalász – Gödöllő 25-36 Mácsár Gyula makulátlan mutatóval listavezető formációja az eddig még pontszerzésre sem képes sereghajtó otthonában vendégeskedett. Ez a szituáció jócskán rányomta a bélyegét a találkozó végeredményére, aminek különbsége a házigazdák számára hízelgő.