Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Május 17-e és 19-e között a spanyol főváros, Madrid volt a helyszíne a férfikardozók világkupájának. A párizsi olimpiára már kijutott magyar csapat célja elsősorban az volt, hogy minél előkelőbb helyen végezzen, ami elősegíti, hogy kedvezőbb kiemelési számot kapjanak a fiúk az ötkarikás játékokon.
Villámcsapás következtében kigyulladt a Máriabesnyői Nagyboldogasszony Bazilika ablaka, illetve a faredőnye június 28-án, az esti órákban. Az aszódi hivatásos tűzoltók az égő ablakkeretet eloltották, az épületet átvizsgálták. A tűz nem terjedt tovább, a templomban nagyobb anyagi kár nem keletkezett.
Csámpai Attila, a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője egy másik esetről is tájékoztatta hírportálunkat: tartályos félpótkocsi hátuljának ütközött egy személygépkocsi június 28-án, a délelőtti órákban Kerepesen, a Szabadság út és a Patak utca kereszteződésében. A gépkocsi a vontatmány alá szorult, személyi sérülés nem történt. A gödöllői hivatásos tűzoltók az autót a pótkocsi alól kivontatták, a kifolyt olajat, üzemanyagot felitatták, majd biztosították a helyszínt. A tartályos teherautó húsz köbméter hipokloritot (fertőtlenítőszer) szállított. Az ütközés következtében a tartály nem sérült meg, veszélyes anyag nem került a környezetbe. Fotó: BM OKF médiaszerver/PMKI Gödöllő HTP