Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Augusztus 18-án kormányhatározat született a Budapest – Hatvan közötti vasúti vonalszakasz korszerűsítésével kapcsolatos projektek megvalósításához szükséges források biztosításáról. A döntésnek azért van különös jelentősége, mert a fejlesztés érinti a gödöllői vasútállomás – már hosszú évek óta szóban forgó – korszerűsítését is.
A projekt tervezett összköltségét bruttó 166 milliárd forintban határozták meg, amiből 93,3 milliárd forintra az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz, míg 72,7 milliárd forintra a hazai költségvetés nyújt fedezetet. A gödöllői vasútállomás megújulására, illetve P+R parkolók létesítésére bruttó 22,5 milliárd forintot szánnak. A projekt fizikai befejezésének határideje 2022. augusztus 31.
Ha minden a terv szerint alakul, aluljáró váltja fel a képen látható felüljárót a gödöllői vasútállomáson