Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Október 27-én kilencedik alkalommal került képernyőre a TÉRFÉL, a Régió Plusz Televízió és a Gödöllői Hírek közös magazinműsora a sportról, Gödöllő sportjáról, illetve a gödöllői térség sportjáról.
Ebben az adásban a stáb elhagyta a stúdiót, és a Táncsics Mihály úti sportcentrumból, a Gödöllői SK – Újpest FC labdarúgó Magyar Kupa mérkőzés helyszínéről jelentkezett. Az október 25-én megrendezett összecsapás tétje a legjobb 32 közé jutás volt. A találkozót – Tischler Patrik mesterhármasával – az NB I-es lila-fehérek nyerték meg 3-0 arányban. A Pest megyei I. osztályban szereplő hazai gárda tisztességgel helytállt a mintegy ezer néző előtt lezajlott ütközet folyamán. Hogy minként vélekedtek az edzők az összecsapásról, tévedett-e a női játékvezető, illetve milyen gólokat ért el az Újpest, kiderül az alábbi összefoglalóból.