Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Ha miden az elképzelés szerint alakul, december 15-ig a VÜSZI Kft. elvégzi, illetve alvállalkozó bevonásával elvégezteti 9 darab gödöllői buszmegálló peronjának és utasváró felületének kialakítását. A munkákra csaknem bruttó 11 millió forintot áldoz a városvezetés. A fejlesztési folyamat a következő helyszíneket érinti: járási kormányhivatal • Rét utca (Blaháné út) • Tisza utca (kifelé vezető oldal) • Iskola utca (befelé vezető oldal) • Damjanich utca (befelé vezető oldal) • máriabesnyői posta (befelé vezető oldal) • kastély • Máriabesnyő - bejárati út (befelé vezető oldal) • Radnóti utca (befelé vezető oldal).
A feladat teljesítése azért vált időszerűvé, mert a váci székhelyű Servitum Reklám Kft-vel október közepén aláírt megállapodás értelmében a cég csak akkor tudja elhelyezni a buszmegállókba a plakátvitrines felépítményeket, ha az önkormányzat eleget tesz kötelezettségének, és letudja a fentebb vázolt előkészítő munkálatokat. Azt tervezik, hogy a programot jövőre folytatják, azonban még nem ismert, hogy mennyi buszmegálló megújítására jut majd fedezet a városi költségvetésből.