Röplabda: újabb léket kapott a gödöllőiek hajója
NB I. Liga, elődöntő, 2. mérkőzés: Haladás Szombathely – Penta-Gödöllői RC 3-1 (20, 11, -21, 19)
Alapos formajavuláson kellett (volna) átesnie Grózer György együttesének, hogy nyerjen a Vas megyei székhelyen, és visszaszerezze pályaelőnyét a párharcban. Az első két játszma azonban nem erre utalt, főként a második nem, amikor a hazaiak valósággal állva hagyták a gödöllői hatost. Városunk – a kelleténél több alapjátékbeli hibával teljesítő – csapata a harmadik szettet sem kezdte jól, ám még időben kapcsoltak Széles Petráék, akik küzdenitudásuknak, illetve ígéretes megoldásaiknak köszönhetően szépítettek. Csakhogy, a megcsillanó remény hamar szertefoszlott, miután a szombathelyiek a negyedik felvonásra rendezték soraikat, és lezárták az összecsapást.
Az újabb GRC-vereség azt jelenti, hogy Grózer György társulata csak akkor nyerheti meg a párharcot, ha három egymást követő meccsen diadalmaskodik. Ellenkező esetben kiszorul a honi elit legjobb nyolc csapatát tömörítő mezőnyből, amire utoljára 19 éve, 1999-ben volt példa…
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 2-0, a Haladás javára. A harmadik mérkőzést április 7-én, szombaton 18 órától rendezik meg Gödöllőn, a Török Ignác Gimnázium tornacsarnokában.
|
Online kaszinók
Magyarország
Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói
|