Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Piaci tarifával sújtják a Deák téri lakásokban 15 évnél többet időző bérlőket

2018-04-27 11:14:52

Másfél évtizede, vagyis 2003-ban adták át a Deák téren, három különálló épületben kialakított 43 darab önkormányzati bérlakást. A hajlékok kiadását rendeletben szabályozták: az 5+5 éves bérleti jogviszony megszabásával az volt a cél, hogy a gödöllői lakosok, illetve a Gödöllőn dolgozók részére olyan lakásbérleti lehetőséget kínáljanak, ami egyrészt egy meghatározott időtartamra kiszámítható lakhatást biztosít a számukra, másrészt pedig lehetőséget nyújt arra, hogy a nem piaci alapú bérleti díjak fizetése mellett megtakarításra tegyenek szert, amiből építkezhetnek, vagy saját lakást vásárolhatnak.

Öt esztendővel ezelőtt a rendeletet olyan tartalommal módosult, hogy a lakásokat 3x5 évre, azaz, legfeljebb 15 éves időtartamra lehet bérbe adni. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján megállapítható azonban, hogy a – városvezetés várakozásaival ellentétben – tizenöt év időtartam egyes bérlők esetében a gazdasági helyzet, illetve a lakáspiac alakulása miatt nem volt elegendő időtartam arra, hogy lakhatási helyzetüket más módon megoldják és jelenleg is igényük áll fenn a lakásbérleti viszony fenntartására.


A lakhatási helyzetüket más módon megoldani nem tudók érdekében olyan rendeleti változás született április 19-én, ami szerint a 15 évet meghaladó bérleti jogviszonyok esetében a bérleti szerződésekben 2.000 forint/négyzetméter/hó piaci lakbérfizetési kötelezettséget kell vállalni, és ebben az esetben a bérleti szerződés időtartama öt évvel hosszabbítható meg. A szóban forgó rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

Adalékként szolgálhat, hogy a gödöllői önkormányzat legutóbb két évvel ezelőtt emelte meg a tulajdonában lévő, különböző komfortfokozatú lakások bérleti díját.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online