Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
Május 15-i összejövetelükön a gödöllői városatyák három, a helyi önkormányzat által a korábbi években alapított közalapítvány 2023-ban folytatott gazdálkodását bemutató kuratóriumi beszámoló elfogadására is áldoztak időt. Az előterjesztéseket vita és ellenvetés nélkül hagyták jóvá a települést irányító grémium tagjai.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Május 17-e és 19-e között a spanyol főváros, Madrid volt a helyszíne a férfikardozók világkupájának. A párizsi olimpiára már kijutott magyar csapat célja elsősorban az volt, hogy minél előkelőbb helyen végezzen, ami elősegíti, hogy kedvezőbb kiemelési számot kapjanak a fiúk az ötkarikás játékokon.
Ebben az esztendőben májusban érkezett el az a pillanat, amikor a várost irányító grémium tagjai megismerhették a Gödöllő Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság egy évvel korábban végzett tűzvédelmi tevékenységéről szóló beszámolót, amit május 15-én Szigeti Róbert tűzoltó őrnagy, gödöllői tűzoltóparancsnok és Ürmösi Károly tűzoltó alezredes, a helyi katasztrófavédelmi kirendeltség vezetője terjesztett a városatyák elé.
Ha vállalkozást indítanál, bizonyára tudod, hogy a sok egyéb mellett online pénztárgépre is szükséged lesz. Ebben a cikkünkben ismertetjük a készülékek fő funkcióit és segítséget nyújtunk a választásban.
Az október 5-i adás során három témakörben négy vendéggel beszélgettünk a TÉRFÉL stúdiójában. A Régió Plusz Televízió és a Gödöllői Hírek közös, sportról szóló magazinműsorának 28. része az alábbiakra fókuszált:
Górcső alatt a Kistarcsai Városi Sport Club Utánpótlás bajnoki cím strandfociban, osztályváltást érő helyezések nagypályás labdarúgásban és futsalban. Többek között ezekről a sikerekről és az egyesület mindennapjairól kérdeztük a Kistarcsai Városi Sport Club elnöki tisztségét két éve betöltő Győri Istvánt.
Hobbifutás, avagy: nő a tömegsport népszerűsége Gödöllő környékén is Egyre többen élnek a tömegsport adta mozgási lehetőségekkel Gödöllőn és környékén is, miközben napról napra bővül a fiatalok sportágválasztási lehetősége. A kedvező folyamatokról és az esetleges túlvállalásban rejlő veszélyekről Józsa Sándor ironman triatlonossal, személyi edzővel és Kiss Gergely olimpiai bajnokkal, az Ötpróba Tokióba és a Nagy Sportágválasztó szóvivőjével beszélgettünk.
Hogy kerül a vízilabdázó legenda a női röplabdások kötelékébe? Sorsdöntő bajnoki idény előtt állnak a gödöllői röplabdás lányok, akiknek nem igazán lehet más céljuk, mint visszajutni az Extraligába. Az odáig vezető út azonban – azzal együtt, hogy Kiss Gergely személyében legendás vízilabdázó is segíti a klub boldogulását – számos buktatót rejt magában. Miként látja ezt Grózer György, a Penta-Gödöllői Röplabda Club vezetőedzője?