Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Pulyka- és gesztenye-finomságok a GKRTE gasztronómiai versenyén

2018-12-05 17:37:05

Tizenhetedszer rendezte meg a Gödöllő Környéki Regionális Turisztikai Egyesület (GKRTE) az év végi hagyományőrző gasztronómiai versenyét, ami 2010 óta dr. Ketter László nevét viseli. A december 4-én a Budapesti Gazdasági Egyetem Kereskedelmi-, Vendéglátó-ipari- és Idegenforgalmi Karának Alkotmány utcai oktató kabinetjében lezajlott eseményen két kategóriában (hagyományőrzők, vendéglátó-ipari tanulók/főiskolai-egyetemi hallgatók) 10 formáció mérte össze a tudását.

A résztvevőknek pulykából (lehetőleg nem pulykamellből) készült menüsorok és gesztenyés desszertek finom és szakszerű elkészítésével kellett meggyőzni a Benke László olimpiai bajnok mesterszakács vezetésével véleményt formáló zsűrit.
Ez a hagyományőrzők között a – közönségdíjjal és Benke László vándorserlegével is elismert – Nyugállományú Honvédők Nagytarcsai Egyesülete pulyka falatkákat, édes-savanyú tekercseket, gesztenye parfét, gesztenyés kiflit készítő és feltálaló csapatának sikerült a legjobban. A vendéglátó-ipari tanulók mezőnyében pedig a Váci Szakképzési Centrum Szentendrén működő Petzelt József Szakközépiskola egysége (képen) diadalmaskodott, és nyerte el a Benke László által felajánlott Első Magyar Fehérasztal Lovagrend vándorserleget. A fődíjat a győztesek a pulykacomb mousse vörösboros körte körettel és dísztésztával, gránátalma mártással, illetve saját májával és házi lecsóval töltött, meleg füstön sütött pulykarolád, kapros-juhtúrós szalvétakenyérrel, sonkás polentával és paprikás mártással, valamint Gemma Maroni (Gesztenyés ékkő) menüjükkel érdemelték ki.
A versenyre benevezett ételsorok receptúrája itt érhető el.


A gasztronómiai versennyel párhuzamosan zajló szakmai konferencián és közgyűlésen a GKRTE legfőbb döntéshozó szerve jóváhagyta 2019 januárjától fizetendő tagsági díjakat. A határozat alapján a diákoknak és a nyugdíjasoknak 8 ezer forintot kell fizetniük, míg a magánszemélyektől 30 ezer forintot kérnek el egy évre. Az agro-turisztikai kategóriába sorolt tagokat 31 ezer forintos díjfizetési kötelezettség terheli, a vállalkozók, illetve egyéb szervezetek és intézmények pedig 80 ezer forintos, ez irányú kiadással számolhatnak jövőre. A legnagyobb összegű tagdíjjal, éves szinten 95 ezer forinttal, az idegenforgalomhoz közel állónak tekintett vállalkozásoknak kell hozzájárulniuk a GKRTE költségvetési bevételéhez. Az egyesülethez csatlakozott önkormányzatok tagdíja – a települések kategória-besorolásától függően – lakosonként 73, 75 és 80 forintos fizetési kötelezettséggel lesz egyenértékű a következő évtől. A legmagasabb összeg az egyesület vonzáskörzetébe tartozó városokra vonatkozik.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online