Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
Május 15-i összejövetelükön a gödöllői városatyák három, a helyi önkormányzat által a korábbi években alapított közalapítvány 2023-ban folytatott gazdálkodását bemutató kuratóriumi beszámoló elfogadására is áldoztak időt. Az előterjesztéseket vita és ellenvetés nélkül hagyták jóvá a települést irányító grémium tagjai.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Május 17-e és 19-e között a spanyol főváros, Madrid volt a helyszíne a férfikardozók világkupájának. A párizsi olimpiára már kijutott magyar csapat célja elsősorban az volt, hogy minél előkelőbb helyen végezzen, ami elősegíti, hogy kedvezőbb kiemelési számot kapjanak a fiúk az ötkarikás játékokon.
Ebben az esztendőben májusban érkezett el az a pillanat, amikor a várost irányító grémium tagjai megismerhették a Gödöllő Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság egy évvel korábban végzett tűzvédelmi tevékenységéről szóló beszámolót, amit május 15-én Szigeti Róbert tűzoltó őrnagy, gödöllői tűzoltóparancsnok és Ürmösi Károly tűzoltó alezredes, a helyi katasztrófavédelmi kirendeltség vezetője terjesztett a városatyák elé.
Ha vállalkozást indítanál, bizonyára tudod, hogy a sok egyéb mellett online pénztárgépre is szükséged lesz. Ebben a cikkünkben ismertetjük a készülékek fő funkcióit és segítséget nyújtunk a választásban.
December 19-én a fővárosi Duna Palotában rendezték meg a Magyar Röplabda Szövetség év végi díjátadó gáláját – olvasható a szövetség honlapján.
A rendezvényen gödöllői, illetve gödöllői kötődésű sportolókat és sportvezetőt is köszöntöttek. A legjobb női strandröplabdázónak járó díjat a zsinórban ötszörös országos bajnok, Lutter Eszter érdemelte ki, jelenlegei párjával, Szombathelyi Szandrával. Eszter legutóbbi négy bajnoki aranyérmét a Gödöllői RC színeiben szerezte meg, a Karádi Zoltán irányításával működő szakosztály sportolajaként. Idén nyáron azonban kedvezőbb ajánlatott kapott, és Kaposvárra igazolt.
A közönségdíjat két gödöllői strandröplabdázó lánynak, Háfra Dominikának (képen balra) és Szabó Dorottyának szavazta meg a népes publikum. A röplabdázás alapjait mindketten Gödöllőn sajátították el, mi több, a 2018-as nyári strandröplabda szezonig városunkat képviselték a megmérettetéseken. Ebben az évben viszont már nem, miután az Óbudai SSC ajánlatát kedvezőbbnek tartották. Fotó forrása: facebook
A kerek évfordulós születésnaposok köszöntése során a szövetség egykori elnökéről, a gödöllői röplabdázás nagy öregjéről, Körösfői Lászlóról sem feledkeztek meg, aki márciusban ünnepelte 85. születésnapját. Ebből az alkalomból a TÉRFÉL sportmagazin vendége volt. Íme, a beszélgetés: