Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Február 8-a és 10-e között Békéscsabán rendezték meg az V-VI. korcsoportosok (középiskolások) számára kiírt röplabda diákolimpia országos döntőjét. A nyolc csapatot felvonultató megmérettetésen érdekelt volt a Gödöllői Török Ignác Gimnázium – Szabados István által irányított – együttese is, amely a Nyíregyháza, a Kecskemét és a Jászberény csapataival került egy csoportba. A lebonyolítási rend szerint a csoportelsők – jelen esetben a Békéscsaba és a Nyíregyháza – automatikusan elődöntősökké váltak, míg a 2. és 3. helyen végzett formációk a másik csoportban lévő rivális elleni keresztbejátszással (középdöntő) vívhatták ki a legjobb négy közé jutást. A harmadik helyen végzett gödöllői fiatalok eredményei: