Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Gödöllői Rendőrkapitányságán indult nyomozás új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett elkövetésének gyanúja miatt – olvasható a police.hu oldalon. A nyomozók az adatgyűjtést követően azonosították a bűncselekménnyel összefüggésbe hozható személyeket, elfogásuk érdekében összehangolt akciót szerveztek.
A gödöllői rendőrök a Nagykátai Rendőrkapitányság, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság, a Készenléti Rendőrség, továbbá a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Vagyon-visszaszerzési Hivatala és a Terrorelhárítási Központ munkatársainak bevonásával március 5-én, a hajnali órákban Turán hat helyszínen intézkedtek egyidejűleg.
A végrehajtott intézkedések során több embert előállítottak bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt, továbbá több helyszínen kábítószergyanús és feltehetően új pszichoaktív anyagokat foglaltak le. A KR NNI Vagyon-visszaszerzési Hivatala a gyanúsítottaktól – minden bizonnyal a bűncselekménnyel összefüggésben szerzett – nagyértékű járműveket, milliós nagyságrendben készpénzt, műszaki cikkeket, továbbá tizenkettő lovat foglalt le.
Az akciót követően a nyomozók nyolc főt hallgattak ki gyanúsítottként új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett megalapozott gyanúja miatt, közülük ötöt bűnügyi őrizetbe vettek és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására. A gyanúsítottakkal szemben a további eljárást a Gödöllői Rendőrkapitányság szakértők bevonásával folytatja.