Vissza normál nézetbe Képek megjelenítése (A nyomtatáshoz válassza ki az Önnek tetsző képet a Galériában!) Nyomtatás

Hogyan fejleszthetjük a gyermek érzelmi intelligenciáját?

2019-04-17 10:43:58

A gyereknevelés egyik nagy kihívása, hogy megtanítsuk kezelni az egyes érzelmek helyes lereagálását. A félelem, a harag, a szomorúság olyan érzések, amikkel nap mint nap találkozunk, érdemes segíteni felismerni a gyermekkel ezen érzelmeket, majd rávezetni arra, hogyan lehet helyesen feldolgozni őket.

yermekeink nem mások, mint lelkünk tükrei, szembesítenek minket a korlátainkkal. Az érzelmi intelligencia azt jelenti, hogy képesek vagyunk szeretni és változni az életünk folyamán, ha a helyzet úgy kívánja.

Értsük meg, mit él át a gyermekünk!
Ha nagyobbacska gyermekről van szó, aki nyitott, érzelmekről kommunikáló közegben nő fel, elvárható, hogy el tudja mondani, mitől fél, mitől keseredett el, mi történt. Ha nem, képzeljük magunkat a helyébe, lássunk az ő szemével, gondolkodjunk az ő buksijával. A szokatlan vagy oda nem illő viselkedéssel azt próbálja közölni, hogy van valami, amivel nem tud megbirkózni egyedül. Azt a frusztrációt, amit egy kisgyermek nem tud megfogalmazni, sírással, dühkitöréssel, kiabálással vezeti le.

Ha a szülő nem érti meg elsőre vagy sokadjára, hogy valami baja van a gyermeknek, akkor testi betegség is kialakulhat a kicsinél. Ilyen betegség lehet egy-egy gyulladás, például ekcéma, allergia, evészavar, tanulási problémák. Ezek a betegségek mind segélykiáltások a szülő felé, ami addig fennáll, amíg a megfelelő válaszreakciót meg nem kapja.

Tehát, ha szokatlan viselkedést tapasztalunk, tegyük fel sorrendben a megfelelő kérdéseket és keressük meg a válaszokat:
• Mit akar mondani a viselkedésével? Ha megtaláltuk a választ rá, akkor jöhet a következő kérdés.
• Mit szeretnék én üzenni neki a viselkedésemmel?

Hogyan fejleszthetjük gyermekünk társas készségeit?
A kisgyermek jó, ha megtanulja, hogy az emberek nézőpontja, véleménye más és más lehet. Ennek megfelelően lehet véleményt cserélni, vitatkozni is, de igyekezzünk megoldani a kialakult konfliktust, mindezt úgy, hogy a másik félnek nem sértjük meg az érzéseit. A szülők egymással vitázva figyeljenek arra, hogy kölcsönös tiszteletet tanúsítsanak egymás iránt, ezzel mutathatják meg gyermeküknek azt, hogyan lehet valakivel együtt élni, szeretni és elfogadni azt, hogy nem mindenben egyezik a véleményünk. Ehhez azonban az kell, hogy ismerjük és elfogadjuk önmagunkat, egymást, az eltérő véleményünket és szükségleteinket. Ha nem érezzük jól magunkat a saját bőrünkben, akkor ezen dolgozzunk mielőbb, ezután van esély arra, hogy át tudjuk érezni, hogy más lelkében mi zajlik.

Gyermekkel való vélemény-cserénél érdemes mérlegelni, hogy valóban fontos-e, hogy vitába szálljunk minden egyes esetben. Például: érdemes-e vacsoránál erőszakkal „meggyőzni”, hogy egye meg a kelbimbót? Legyünk őszinték magunkkal, és gyermekünkhöz is. Ha mi sem mennénk bele az adott szituációba, akkor miért akarjuk belekényszeríteni a gyermeket? Ha pedig egyedül nem boldogulunk, érdemes pszichoterápiában gondolkodni és szakember segítségével kezelni a helyzetet.