Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
NB II. Északi-csoport, 6. forduló: Budapesti Honvéd SE – Gödöllői KC 29-35 (13-15)
A pontvadászat eddigi eredményei alapján győzelmi eséllyel utazott a fővárosba Bartos Gábor együttese. A fiúk éltek is az egyfajta elvárásként megfogalmazott lehetőséggel, és az idő előrehaladtával egyre nagyobb fölénybe kerülve, magabiztosan szerezték meg a két bajnoki pontot a Népfürdő utcai Tromos-csarnokban. A Gödöllői KC csapata 8 ponttal, 186-176-os gólkülönbséggel az 5. helyen áll a csoport tabelláján.
Ifjúságiak (NB II. B-csoport): Solymári SC – Gödöllői KC 34-45 (21-17) Serdülők (NB I/B. Keleti-csoport): Budapesti Honvéd SE – Gödöllői KC 40-37 (20-19) Hat forduló alapján a GKC ifjúsági csapata veretlenül vezeti csoportja tabelláját, míg a Mácsár Gyula irányításával készülő serdülők a 3. helyen állnak.