Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
A nyomozás eddigi adatai szerint a banda vezére egy bűnügyi felügyelet alatt álló, elektronikus nyomkövetőt viselő, 24 éves erdőkertesi férfi, aki három, alkalmanként más-más leosztásban résztvevő társával 2019 ősze óta tartott sakkban két fiatalembert. Több alkalommal autóba kényszerítették őket, elvették pénzüket, értékeiket. Erőszakos fellépéssel és fenyegetéssel bírták jobb belátásra a sértetteket, ha azt fontolgatnák, hogy a követelést nem teljesítik. Az egyik módszer az volt, hogy egyikükre rázárták a kocsi ajtaját, és addig nem engedték el, míg a másik otthonról el nem hozta – mintegy váltságdíjként – a mozdítható és értékes tárgyakat - mobiltelefonokat, laptopot, tabletet, parfümöt, pénzt. Máskor az is elegendő volt, hogy meglendült egy baseballütő, előkerült egy kés, vagy egy bot és a sértettek értékei fenyegetőikhez vándoroltak. A hónapok alatt erőszakkal elbirtokolt pénz és értéktárgyak összértéke több százezer forint. A társaság három tagját március 9-én, Gödöllőn, negyedik társukat két nappal később Őrbottyánban fogták el.
A nyomozást emberrablás, csoportosan elkövetett rablás, illetve felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt rendelték el. A 24 éves erdőkertesi férfi, 18, valamint 16 éves veresegyházi társa ellen őrizetbe vételük, egy 17 éves csomádi fiú ellen szabadlábon hagyása mellett indított eljárást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztálya – olvasható a police.hu oldalon.