Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Ebben az évben Koltay Gábor rendező érdemelte ki a Magyar Szabadságért Díjat. Az elismerést június 27-én, Gödöllőn, a Testőrlaktanya (Várkapitányi lak) felújított épületében vehette át az építészmérnöki diplomával is rendelkező, 70. születésnapját februárban ünnepelt művész.
A számos színházi rendezésével, valamint játék- és dokumentumfilmjével kitűnt, szakmai és állami kitüntető címekkel büszkélkedő Koltay Gábor több alkotását – köszönhetően a Magyar Szabadság Napja alsóparki előadásainak – testközelből is láthatták a gödöllőiek.
A Koltay Gábort is az alapító kuratóriumi tagok sorában tudó Magyar Szabadság Napja Alapítvány által 2000-ben életre hívott Magyar Szabadságért Díjjal olyan személyek, közösségek munkásságát ismerik el, akik az elmúlt évtizedekben sokat tettek hazánk függetlenségéért, demokratikus fejlődéséért, illetve a magyar kultúra népszerűsítéséért, megőrzéséért. A mostani díjazott a 21. személy, aki – a Kormorán együttest (2002) és a Kaláka zenekart (2017), mint közösséget nem számítva – kiérdemelte a szovjet csapatok 1991. június 19-i kivonulása okán az ország függetlensége visszanyerésének emlékére létrehozott kitüntetést. A díjátadó kulturális programját Varga Miklós fellépése jelentette.
A Magyar Szabadság Napja idei, a koronavírus-járvány megfékezése érdekében elrendelt korlátozások miatt kevésbé nagyszabású gödöllői eseménysorozata a város főterére meghirdetett „piknikkel” folytatódott és zárult. Fotó: Gödöllői Hírek archívum